II. Kerek Kupa

Harmadik hely a felkészülési tornán

Harmadik hely a felkészülési tornán

Meghívásos felkészülési tornán vettünk részt Kerekegyházán október 10-én. Formálódó csapatunknak nagy hasznára lehetnek a tornán szerzett tapasztalatok. Az első összecsapáson a tavalyi év Bács-Kiskun megyei bajnokával kellett felvennünk a kesztyűt. Az első negyed mindenki meglepetésére abszolút fölényünket hozta. Jó védekezést türelmes támadójáték követte. Sajnos a továbbiakban ellenfelünk felőrölte erőnket, és a második félidő végére már gyors könnyű kosarakkal válaszolt eladott labdáinkra. Nem tudtunk újra felpörögni, a kecskeméti kosarasok megérdemelten nyertek. 

SZHSE-KAS: 45-60 

A második mérkőzésünket a Tiszakécske csapata ellene játszottuk, ahol  az egyéni és csapatbeli különbségek hamar javunkra döntötték a meccset. 

SZHSE-TISZAKÉCSKE VSE: 72-49 

A nap zárómérkőzése tartogatta a döntést a torna végeredményéről. Az első negyedben hamar megtaláltuk a házigazdák zónavédekezésének nyitját és sorra tudtunk könnyű kosarakat szerezni. A második negyed kellemetlenül kezdődött: sérülés és kipontozódás is sújtotta az egyébként sem legjobb erőkkel felsorakozó csapatunkat. A Kerekegyháza élt a lehetőséggel és magához ragadva a kezdeményezést fokozatosan kovácsolta előnyét. A mérkőzés végére elfáradva kellett lemondanunk a győzelemről.  

SZHSE-CREDIT KSE: 61-76 

A torna tanulsága, hogy jelen állapotunkban egymérkőzéses csapat vagyunk. Az előttünk álló bajnoki szezonra ennek tükrében igyekszünk felkészülni, hiszen a megyei bajnokság gyors játéka csak jó állóképességgel folytatható eredményesen. A csapat összekovácsolása is napirenden marad, hiszen a nyáron csatlakozott remek játékosokkal szinte új kosárcsapat alakult.Ez a bronzérem csak így lesz igazán értékes.

 Kétszeresen gratulálunk a Kerekegyházának: a nagyszerű és figyelmes rendezésért, és természetesen a tornagyőzelemért, melyet veretlenül gyűjtöttek be.

(fotók hamarosan)

turzaizsolt

Szóljon hozzá a fórumban!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szolnoki Honvéd Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.