Túrkevei Munkás Kupa

Ma megnyertük  a Munkás  Vándorserleget Túrkevén!

Ma megnyertük  a Munkás  Vándorserleget Túrkevén!

Túrkevei Munkás Kupa

Ma megnyertük  a Munkás  Vándorserleget Túrkevén!

Túrkevei Munkás Kupa

Az idén is, immár XVI. alkalommal megrendezésre került Túrkevén az országos Munkás Kupa.

A csapatunk először indult, de ha már ott volt meg is nyerte.A tornán hét csapat indult, köztük két olyan akik szervezett bajnokságba játszanak/Szolnoki Góliát,Dévaványa/, két olyan, akik régen együtt vannak  és nagy csatákat vívnak egymással,/Martfű ,Jászkisér/, és két alkalmi csapat a helyi kézilabdás lányokból, ja és még a legjobb csapat. Dévaványát nagy csatában két góllal vertük, a helyieket viszont sok góllal vertük meg úgy, hogy az utánpótlás tagjai is pályára léptek.

 Így megnyertük a csoportot, jöhetett a döntő a másik szolnoki csapattal.A mérkőzés a megszokott mederben folyt, nagy taktikai csata, hatalmas test test elleni küzdelem és okos ,csupaszív játékkal gyözelem. A Góliátok meg kezdenek összemenni, mert immar sokadszor verjuk őket.

Megjegyzem, fennállásunk óta most játszottunk a legjobban.Az 1-0 nem tükrözi a meccs képét mert végig  uraltuk a meccset.

Szívósné Reni pedig ismét gólkirály lett. A legjobb játékos, kapus, jobb és balhátvéd, illetve középpályás és csatár címet csak azért nem mi nyertük mert nem írták ki.Sajnos legjobb edző cím sem volt.Így jártam!!!

Köszönöm Lányok!

A Kócs!

utóirat: Az új edzési időpontok : Szerda és péntek reggel 7-9 között

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szolnoki Honvéd Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.