A Szolnok Soldiers és az Eger Heroes már nem ismeretlen egymás számára: eddig a magyar bajnokságokban összesen 7 alkalommal mérkőztek meg egymással.
HBéla

A Soldiers az eddigi 6 győzelmét szerette volna növelni az egriekkel szemben, míg a Heroes nagy reményekkel lépett pályára, köszönhetően a két külföldi edzőnek.
A kemény felkészülés meghozta az eredményt, hiszen az egrieknek ezúttal sikerült javítani a mínuszos mérlegen: ők nyerték a vasárnapi megmérettetést.
A mérkőzést az egriek kezdték, és már rögtön az első drive-ból pontot is szereztek. Petrény Norbert remek szélső futásából született meg az első touchdown.
Az extra pontot nem sikerült érvényesíteni, így az állás 0:6 volt az egriek javára.

A Szolnok offense nem tudott erre reagálni, nem találták az egri védelem gyenge pontját, így ebben a negyedben nem is szereztek pontokat, azonban a Heroes bezsebelt még egy TD-t ebben a játékrészben: az egriek irányítója, Bíró Tibor remekül passzolt Antal Istvánnak, aki két védőről is lefordulva meg sem állt a Soldiers end zone-jáig.
Ezúttal az extra pont is sikerült és az állás máris 0:13 volt a Heroes javára.
A második negyedben a szolnoki alakulat elérte az első first downját és megközelítették az egriek térfelét, de nem sikerült átjutniuk a Heroes védőfalán.
A félidő végére maradt még annyi ideje az egri offense-nek, hogy végigvigyen egy támadást, melynek touchdown lett a vége.
Az újabb pontok Antal István nevéhez fűződnek, mellyel 0-19-re módosult az állás. Az extra pontot nem sikerült érvényesíteni.
A második félidő elején szinte valóságos állóháború alakult ki a két csapat között: mindkét védelem remekül állította meg az ellenfél támadóit. A harmadik negyed végén a szolnoki támadók új erőre kaptak, és megszerezték első pontjaikat. Remek irányítójuk, Sípos Norbert gyorsaságát kihasználva bejuttatta társait az egriek red zone-jába. Innen egy jó passzal végül Sándor Roland szerzett touchdownt. Így az állás 6-19-re módosult. Az extra pontot ezúttal a szolnoki csapat sem tudta megszerezni.
A negyedik negyedben a Heroes secondary-je remekelt a szolnoki elkapók ellen, több passzt is kivédekeztek, sőt interceptiont is fogtak. A Heroes offense azonban a vezetés ellenére sem adta alább a teljesítményét és újabb pontokat szerezett. Hajós Donát egy remek elkapás és egy hosszú futás után megszerezte a mérkőzés utolsó pontjait.

Az extra pont ezúttal sem sikerült, így a mérkőzés végeredménye 6:25 lett az Eger Heroes javára.
Az egriek ezzel a győzelemmel felkerültek a bajnoki tabella második helyére, a szolnokiak pedig a negyedik helyen állnak. Az Egernél most már hagyományként kiosztásra került a mérkőzés legjobbja plakett: a Soldiersnél Sándor Roland, míg a Heroesnál Antal István kapta meg az elismerést.
