Az 1980-as évek elején a mai betonpályák helyén átadtak két műanyag borítású pályát. Ez a tény igen nagy szó volt akkoriban és sokan teniszeztek csak úgy kedvtelésből. Néhányan az asztali teniszezők közül, pl.: Hatos János, Bárdos Péter,Ugray József,ill. a tollaslabdázók közül ifj. Englert István elindultak a szolnoki városi bajnokságon,ill. a Szolnok megyei bajnokságban. Az itt elért jó eredmények hatására 1994-ben megalakult a tenisz szakosztály Hatos János vezetésével. A szakosztály alapító tagjai voltak: Hatos János, Ugray József, Sarvajcz József, Englert István,Bárdos Péter,Hevesi Szilárd,Sülyös Sándor és Csertői László.
A szakosztály rendszeresen részt vesz a katonai ill. MTSZ versenyeken is.1999-ben Jaksa Tibor ügyvezető elnök segítségével megépült két salakpálya, ami nagy előrelépést jelentett. Így jelen pillanatban 2007-ben két salak és két betonpálya áll a sportolók rendelkezésére .A téli időszakban egy parkettás tornateremben tudtunk és tudunk edzéslehetőséget biztosítani .A legeredményesebb versenyző Sülyös Emese volt, aki a szakosztály tagjaként 1998-ban újonc,majd 2000-ben ifjúsági válogatottként szerepelhetett a nemzeti színekben. A legjobb felnőtt rangsora a 15. helyezés volt .A szakosztály versenyeztet csapatokat mind női mind férfi bajnoki rendszerben és nagy súlyt helyez az utánpótlás nevelésre.2004-től Hatos János más irányú elfoglaltsága miatt a szakosztály vezetését Sülyös Sándor vette át.