Belépés

MH amatőr sportversenyek

Adó 1% felajánlás

Adó 1% felajánlás módja

adószámunk: 

1 9 8 6 6 8 3 9 - 1 - 1 6

További információ.


Közhasznúság

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés


MH Amatőr Nyílt Tollaslabda Csapatverseny

Közzétéve: 2007. Február 27. Írta Csertői László

2007 Szolnok

 A Szolnoki Honvéd Sportegyesület 2007. évben is megrendezte az MH Amatőr Nyílt Tollaslabda Csapatversenyt, február 23-án. A verseny célja a sportág népszerűsítése és a sportbaráti kapcsolatok ápolása volt. Mivel ez a verseny egy csapatverseny, ezért a csapatok határozzák meg, hogy melyik versenyzőjüket indítják az egyes versenyszámokban (férfi egyéni, női egyéni, férfi páros, női páros, vegyes páros). A versenyt 5 mérkőzéses rendszerben írták ki, tehát a csapatok egymás elleni találkozóján, az előbb említett, 5 különböző számú versenyben mérték össze erejüket. A csapatok minimum 4 főből, maximum 6 főből állhattak. Az I.-III. helyezettek oklevél és érem díjazásban részesültek.
 Most is, mint minden évben nagy érdeklődés fogadta a versenyt. Péntekre 8 csapat jelezte indulási szándékát. Ebből 7 csapat jött el. Szolnok és Debrecen két-két csapattal képviseltette magát. A szolnoki tollaslabdapályákat még a Pápa, a Honvéd Aurora SE és a Veszprém csapatok játékosai koptatták. A sok játékos ellenére a verseny gyorsan haladt.
 A kezdeti „csaták” után körvonalazódtak a versenyzők és a csapatok erősorrendje. A 7 csapat miatt csoportokat alakítottak ki a szervezők és a csoport megnyerésével lehetett pályázni az első helyre.

Az A csoport tagjai voltak: 
    SZHSE – „A”
     HASE
     Pápa
     Bocskai – „B”

A B csoport tagjai voltak:
     SZHSE – „B”
     Veszprém
     Bocskai – „A”

 A csoportmérkőzések kétszeres szolnoki győzelmet hoztak. Így a hazaiak játszhatták a döntőt. A harmadik helyért nagy csata zajlott a Honvéd ASE és a Bocskai – „A” csapata között. Az 1. helyet végül nagyon szoros és látványos mérkőzéseken az SZHSE – „A” csapata szerezte meg. A 3. helyet, ugyancsak szoros játékkal, a HASE sportolói szerezték meg.
 A verseny tehát sikeresen zárult a Szolnoki Honvéd Sportegyesület tollaslabdázói számára, hiszen ők vihették haza az arany- és az ezüstérmeket egyaránt.

Az SZHSE„A” csapat tagjai:

NŐI VERSENYZŐK:

Sándor Réka
Majercsik Lívia

FÉRFI VERSENYZŐK:

Jusztin Péter
Fazekas László
Varga Péter

 

 

Az SZHSE„B” csapat tagjai:

NŐI VERSENYZŐK:

Telepovszki Olga
Hollanday Andrea

FÉRFI VERSENYZŐK:

Pásztor György
Zádory László
Csertői László

 


További képek a versenyről


Facebook
Google
 

WWW Az oldalon
 Szolnoki Honvéd Sportegyesület Fóruma
Támogatóink, Partnereink
A Szolnoki Honvéd Sportegyesület Támogatói