gman

gman

Kupa Selejtező

2012.december 16-án a Kannibálos hölgyek Érdre utaztak, ahol kettő nagyon fontos mérkőzést kellett lejátszaniuk. A tét nem más mint a kupa elődöntőbe való bejutás. Idén rendkívüli módon nem egyenes ágon való kiesésben zajlottak a mérkőzések, hanem oda-visszavágós rendszerben. 6 csapatból már meg volt a biztos 3 továbbjutó így a 4. helyért küzdöttünk azon a napon.

Szolnoki játékos a Női válogatott utazó keretében.

Idén rendezik a felnőtt Női Világbajnokságot December 7-től Csehországba. Ezt megelőzően még egy akadály kell teljesíteni a magyar lányoknak ami nem más mint Január 30-án kezdődő Európai selejtező Lengyelországban. Ha itt sikeresen szerepelnek akkor már egyenes út vezet Brno és Ostrava gyönyörű városaiba!

Hosszadalmas és igen göröngyös út vezetett idáig, és reméljük ez az út folytatódik is.

SZHSE évzáró rendezvény 2012

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Üzemeltetési Intézet Katonai Repülő Tanszék könyvtár tantermében megtartott évzáró rendezvényt Dr. Dunai Pál alezredes úr a SZHSE. ügyvezetője nyitotta meg.Megnyitó beszédében először üdvözölte a megjelent egyesületi tagokat és meghívott vendégeket majd a 2012-es évben, egyesületünk által megrendezett sporteseményeket értékelte.
"Kiemelt rendezvényeinket nagy sikerrel rendeztük meg. Ezek közül kiemelném a szeptember végén megrendezett Repülőrajt futóversenyt, amely jelentős sportoló tömegeket mozgatott meg és jelentősen hozzájárult, ahhoz, hogy egyesületünket jobban megismerjék helyi és országos szinten egyaránt. Ebben az évben rendezvényünk egyik versenyszáma egyben a Magyar Honvédség amatőr mezei futóbajnoksága is volt."
A beszéd végén megköszönte az egyesületi tagoknak és támogatóknak a 2012-es évben a SZHSE-ben végzett munkájukat!

Szilveszteri Társasági Futás

A már hagyományos „Szilveszteri Társasági Futásra”, óév búcsúztatásra hívunk dec. 31-én 10.00-tól minden futó, kocogó és majd futni szándékozót! Az indulás: Csokonai utca 32. elől, a térképen az útvonal vázlat és leírás alapján a számodra legkedvezőbb helyen csatlakozhatsz a futó társasághoz a jelzett időpontban és tetszőlegestávolságot futhatsz velünk. Szilveszteri öltözet viselése nem kötelező, ajánlott!

Szép hazai sikerek a szolnoki versenyen!

Az elmúlt hétvégén rendezte egyesületünk az idei év utolsó hazai műugró versenyét a szolnoki reptéri uszodában. A verseny célja elsődlegesen az utánpótláskorú versenyzők számára versenyzési lehetőség biztosítása volt. Hrabovszki Janka 3 méter magasan

Szolnoki Honvéd Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.