Nemesné H. Krisztina
A torna két napig tartott hét női, illetve három férfi csapat részvételével.
Első nap csoportmérkőzések voltak, melyen először a tavaly évi bajnok, Tiszaföldvár csapatával kellett megvívnunk, ahol izgalmas döntetlen játékot követően szétlövésekkel sajnos kikaptunk. Második mérkőzésünket miskolci csapat ellen játszottuk, melyet megnyertünk. A nap utolsó mérkőzést végig uralva, nagy fölénnyel nyertük, Fegyvernek ellen, és így csapatunk a második helyen végzett a csoportban.
Második nap helyosztó mérkőzések következtek, melyen a másik csoport első helyezettével a Szolnok KC SE csapatával játszottunk, és bár kitartóan küzdöttünk, sajnos a győzelemhez kevés volt. Így a harmadik helyért a házigazda csapatával kellett megküzdenünk. Magabiztosan, végig uralva a mérkőzést győztük le őket.
A következő nyári állomásunk a Tiszakécskei strandon már hagyomány jelleggel megszervezésre kerülő magas színvonalú strandkézilabda torna, melyre mindenkit sok szeretettel várunk, 2012. július 21-én.



