8. SZOLNOKI REPÜLŐRAJT FUTÓVERSENY

2014 után ismét megrendezésre kerül 8. SZOLNOKI REPÜLŐRAJT FUTÓVERSENYÚJ HELYSZÍNEN!Az őszi terep félmaraton és váltó futóverseny betétprogramja!Magyar Honvédség Amatőr futóbajnokságaHonvéd Sportolók Országos Szövetségének támogatásávalKiemelt futam:A 11 km-es Dr. Karmazin György emlékfutam.   Futam kezdet 13 óra 10 percTisztelgés a nemrég elhunyt nagyszerű közéleti és sportember előtt. 

Krajkó Gyula Emlékverseny

2017. június 24. Algyőn rendezték meg a Krajkó Gyula Emlékversenyt. Korosztály: Serdülő, Diák A, Diák B, Diák C Rendező: Szegedi Judo SE A Regionális rangsoros versenyen Kocsis Bence ezüstérmet szerzett. Gratulálunk Bencének és felkészítőjének az elért szép eredményhez!  

DUNA ARÉNA

Szombaton nyitotta meg hivatalosan kapuit a FINA 17. "vizes" Világbajnokság budapesti helyszínét adó gyönyörű új létesítmény, a DUNA ARÉNA. Színpompás bemutatóval köszöntötték az eseményt a sportolók. Ennek a rendezvénynek egyesületünk képviseletében Pethő Ferenc fiatal műugrónk volt résztvevője, melyhez ezúton is gratulálunk! 

SZHSE tisztújító küldöttgyűlés 2017

A tegnapi napon, 2017. május 26.-án megtartott küldöttgyűlés meghallgatta, majd elfogadta a 2016 évi szakmai beszámolókat, a 2016 évi költségvetési tervének teljesítését és a 2017 évi költségvetési tervezetet. Ezután a felügyelő bizottság beszámolója hangzott el az egyesület működéséről.

Küldöttgyűlés 2017

Tájékoztatom Önöket, hogy a Szolnoki Honvéd Sportegyesület küldöttgyűlése 2017. május 26. 16 órai kezdéssel (újra-) választja tisztségviselőit. Helye: Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtár rendezvényterem  (az eddigi rendezvényünk helyszíne).Az egyesület aktív tagjainak megjelenésére számítunk! SZHSE

Szolnoki Honvéd Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.