SZHSE évzáró rendezvény 2008.

  A ZMNE BJKMK RMI rendezvény termében megtartott évzáró rendezvényt Dr. Duna Pál alezredes úr a SZHSE. ügyvezetője, egyben a mb. elnöke nyitotta meg.

SZHSE évzáró rendezvény 2008.

  A ZMNE BJKMK RMI rendezvény termében megtartott évzáró rendezvényt Dr. Duna Pál alezredes úr a SZHSE. ügyvezetője, egyben a mb. elnöke nyitotta meg.

Dr. Duna Pál alezredes úr a SZHSE. ügyvezetője, egyben a mb. elnöke

A ZMNE BJKMK RMI rendezvény termében megtartott évzáró rendezvényt Dr. Duna Pál alezredes úr a SZHSE. ügyvezetője, egyben a mb. elnöke nyitotta meg.

Daróczi István Daróczi István

  Megnyitó beszédében először üdvözölte a megjelent egyesületi tagokat és meghívott vendégeket majd a 2008-as évben, egyesületünk által megrendezett sporteseményeket értékelte, ilyen esemény az immáron második alkalommal megrendezett Szolnoki Repülőrajt Futófesztivál ahol az induló versenyzők száma megduplázódott az előző évihez képest. Továbbá 12. alkalommal megrendezésre került 2008. április 03. és 05. között az „Olimpiai Reménységek Versenye 3 edző Emlékverseny Ifjúsági Mű-, és Toronyugró Nemzetközi Verseny”, ahol többek között Egyiptomi részvevők is versenyeztek.2008. Június 21.-én első alkalommal megrendezésre került gumiasztal vidékbajnokság pedig egy igazán új színfolt volt Szolnok sport életében. A beszéde további részében a szakosztályok 2008. évi tevékenységét értékelte.

   Kiemelte Petróczki Magdolnát,aki az SZHSE Tömegsport és Atlétika Szakosztály tagja és Erőemelő Világbajnokságon indult az Egyesült Államokbeli Palm Springs –ben, ahol is mesterek kategóriájában 52 Kg súlycsoportban Világbajnoki címet szerzett.

Petróczki Magdolna mesterek kategóriájában 52 Kg súlycsoportban Világbajnok 2008

  Hajnal András Torony műugró olimpia selejtezőben, bár egy hellyel lecsúszott a olimpián való részvételről, de minden reménye megvan, hogy a következő Londoni olimpiai játékon már újra bebizonyíthatja helye van a nemzeti csapatban.

Hajnal András műugró

  A beszéd végén megköszönte az egyesületi tagoknak és támogatóknak a 2008-as évben a SZHSE-ben végzett munkájukat! 
   A megnyitó beszéd után felkérte Freytag Béla ny. ezredes urat (SZHSE. tiszteletbeli elnökét) a 2008.-as év kiemelkedő teljesítmények elismerésben részesülő sportolok jutalmának átadására!

A következő sportolok részesültek jutalomba:

Szakosztály Jutalmazott
Asztalitenisz Dr. Sági László
Vass Imre
  Gulyás Vince
Gumiasztal Szabó Andrea
Tóth Fábián
  Benedek Ádám
Kosárlabda Sarvajcz József
Sipos Milán
  Vásár Béla
Műugrás Rombolotto Marina
Rombolotto Alfréd
  Rombolotto Leonárdo
Női labdarúgó Kabdebon Andrásné
Rabi Andrásné
  Keresztfalvi Kitty
Tájfutó Vizi Kata Veronika
Tokaji Mónika
  Terjékiné Tóth Edit
Tenisz Kispál László
Erhardt Károly
  Boczek Balázs
Tollaslabda Varga Rita
Fidel Ákos
  Guth Balázs
Tömegsport-atlétika Megyeri Zsolt
Úszás Bencsik Fanni
Fekete Levente
Korozs Márk

Képek a bajnokságról

Képek a rendezvényről

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szolnoki Honvéd Sportegyesület
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.