A tizenegyedik forduló eredményei:
SZHSE – Nyugodjunk meg: 84-61
Kötelezően hoznunk kellett ezt a mérkőzést, ha érmet szeretnénk a nyakunkba. Bár vertünk már meg erősebb csapatot is, a Nyugodjunk meg gárdája mégsem számít a könnyű ellenfelek közé. Jól lepattanózó, távolról is pontosan dobó, gyors kosarasok, akik nincsenek híján a testi erőnek, a ruganyosságnak. Az első negyedben jó védekezésünknek és gyorsindításainknak köszönhetően megnyugtató előnyt szereztünk. A második játékrészben ellenfelünk felzárkózott, és volt olyan pillanat, amikor csak két pont volt a különbség közöttünk. Ebben a negyedben nem voltunk képesek tartani a jó kinti dobásokkal és agresszívabb védekezéssel fellépő versenytársunkat. Jól jött a pihenő, amelyet követően rohanós iramot diktáltunk, és kemény védekezéssel lassan felmorzsoltuk ellenfelünk erejét. Eladott labdákra kényszerítettük őket, amelyekből gyors könnyű kosarakat tudtunk szerezni. Előnyünk fokozatosan nőtt és biztossá vált. Gyakori cserékkel, a záró negyedben is sikerült gyors játékritmust diktálni, így a rövid cserepaddal rendelkező Nyugodjunk meg csapata nem tudott eredményes végjátékot felmutatni. Ismét beigazolódott, hogy hatékony csapatvédekezéssel, és töretlen küzdeni akarással csapatunk nem szenvedte el a támadásbeli pontatlanságokat, azokon túl tudott lépni. A mérkőzés egészét tekintve nem tűnt fel az eredménybeli különbség, harcos, férfias küzdelemben estek látványosabbnál látványosabb kosarak mindkét oldalon.
Következő mérkőzés: Mindegy-SZHSE 05.30-án délelőtt, a Városi Körcsarnokban.
Várjuk szurkolóinkat, a kosárlabdát szerető érdeklődőket. Éremért küzdünk!
További érdekességek a www.szolnokisportcentrum.hu oldalon.tzs
